ITALIAmo

2017.nov.01.
Írta: ITALIAmo 17 komment

Késő őszi kiruccanás: Puglia

A napokban elgondolkoztam azon, ha most útnak indulnék, hol is kezdeném. Merre lehet jó még az idő? Merre lehet elérhető áron kijutni? Merre lehet egyszerűen kirepülni? Merre találok olyan helyeket, ahol mindig van felfedezni való? Elkezdtem kutatni a a repülőjegyeket, időjárás jelentéseket, térképeket és a választás kézenfekvő volt. Irány Puglia! olaszorszag-puglia-polignano-a-mare.jpgOlaszország ezen tartománya a szívem egyik csücske, hiszen itt dolgoztam végig egy szezont. A teljes nyári ott tartózkodás ellenére azt mondom, hogy mindig tartogat újdonságokat és bármikor visszamennék, hogy sorra felfedezzem a mediterrán gyöngyszemeket. A következő írással erre buzdítom a kedves olvasókat is.

Pugliamap-puglia-large.jpgPuglia Olaszország legkeletibb régiója, székhelye Bari. Az Appennini-félsziget délkeleti részét, az „olasz csizma sarkát” foglalja el. Északon Molise, keleten az Adriai-tenger, délen a Jón-tenger, nyugaton pedig Basilicata és Campania határolja. Közel 800 kilométer tengerpartja van.  Ennek a szakasznak szinte minden pontjára jellemző hogy csodásan vadregényes. A tenger kristálytiszta és bizonyos részeken a Karib-térség színvilágára hajaz.

 Az elképzelés:

Budapest-Bari közvetlen fapados járattal ki tudunk repülni. Még novemberben is erre a célra a hétfő, szerda, péntek és vasárnap napokat választhatjuk. Mivel egészen sok választási lehetőség van, így viszonylag rugalmasan alakíthatjuk a programot, az ott töltött napokat. Nem csak az időtartamot, az árakat is jól össze lehet hozni. Könnyen találhatunk olyan kombinációt ami kijön oda-vissza akár 20.000 Forint alatt/ fő. El sem tudjuk képzelni, hogy mennyi gyönyörű hely várja, hogy meglátogassuk. Erre a 20 fok körüli őszi hőmérséklet tökéletesen lehetőséget ad. A jó idő ellenére a szezon ilyenkor már véget ér, de legalább nem hemzsegnek a turisták és a régiót teljes nyugalmában csodálhatjuk. puglia.jpgTermészetesen a nagyobb városok mint Bari és Lecce is megadják a déli életérzést, én mégis a kisebb gyöngyszemekre hívnám fel az olvasóim figyelmét. Andiamo!

 Polignano a Marepolignano-a-mare-3-crop.jpgAbszolút hamisítatlan sziklára épült pugliai fehér város a csodás tengerrel. Túl sok látnivalója nincsen az egykori városkapun és a Governatore, Feudatori és Orologio palotákon kívül. Azt gondolom, hogy ilyen környezeti adottságok mellett nincs is szükség rá. luxe-adventure-traveler-grotta-palazzese-1.jpgEllenben ha valaki csillapíthatatlan vágyat érez meglátogatni a híres barlang éttermet, azt bátran megteheti, ugyanis igen, itt található.

Alberobelloalberobello-main.jpgElég csak erre a képre ránézni. A különlegessége és a látnivalója az maga a város házai. Ezek nem mások, mint a trullók. Jellegzetes süveges tetővel rendelkező négyszögletes vagy hengeres alaprajzú épületek. Kizárólag kőből épültek. Alberobello ezen kő sátorkunyhóinak köszönheti a Világörökség Bizottság elismerését. maxresdefault.jpgBizonyos épületek már a 16. században felépültek. Minden háznak csak egyetlen szobája van, ha több szobásat szeretnének, több trullot nyitnak össze. Az ember picit úgy érzi, mintha egy másik világba csöppent volna. Aki arra jár, feltétlenül nézze meg! Egyedülálló élményben lesz része.

Materamatera-191683.jpgIsmét az UNESCO Világörökség részével van dolgunk. Nem is csoda, 2019-ben Európa kulturális fővárosa lesz. Materaról a legfontosabb tudnivaló, hogy a központját barlanglakásokból álló negyedek alkotják. Bizonyos barlanglabirintusokat már az őskorban is laktak. 20160927134618.jpgMai szemmel is megdöbbentő mennyiségű épületet alakítottak ki. 6 barlangtemplomot, 20 épített templomot és 3012 lakást. Ezek közül volt amelyiket egészen 1950-ig használták áram és víz nélkül. Különleges élmény megnézni, hogy Olaszország legnagyobb nyomornegyede mivé nőtte ki magát mára.

Otrantolanguage-school-otranto2.jpgAz egyik kedvenc helyem ebben a régióban. Nincs különös ismertetőjele, egyszerűen csak gyönyörű. Hangulatos utcái könnyen bejárhatóak és a legtöbb pontjáról csodálhatjuk a tengert. Méretéhez képest egészen sok látnivalója van. Castello Aragonese (városi erődítmény), Katedrális, San Pietro templom (csodás bizánci freskókkal), Torre Pinta katakombák. Egy egész napot is el lehet tölteni ennek a picike helynek a felfedezésével.

Gallipoligallipoli.jpgEgy különleges fekvésű város amit csak így emlegetnek: A csoda Olaszország végében. 2015-től a Földközi-tenger történelmi városainak "elnöke". Rengeteg látnivalója van, számos templom, erődítmény, kastély és egyéb katonai épületek várják a látogatókat. gallipoli1.jpgEzek megtekintése után (vagy helyett) érdemes egy sétát tenni a parton is. Ha ősszel már nem is tudunk megmártózni,  a Jón-tenger csodálatos színvilágú vizét akkor is érdemes megcsodálni.

A képek alapján joggal mondhatja a kedves olvasó, hogy de hát itt minden város ugyanúgy néz ki. Vakító fehér falak a tipikus zöld színű tengerrel. Higgyék el, ha csak a felsorolt helyeket végig járják, garantáltan különbséget fognak tenni köztük, sőt bármelyik pugliai városba betérve maradandó látványban lesz részük, melyet nem fognak keverni semmivel a világon. Arról nem is beszélve, hogy örökre beírják magukat az ember emlékezetébe.

Az európai kávé első állomása: Velence

Azt eddig is tudtuk, hogy rengeteg élvezeti cikket köszönhetünk Velencének. Azt viszont kevesen hinnék, hogy a kávé és a kávé fogyasztás hagyománya is gyakorlatilag onnan ered. italy-coffee.jpgVelence az a város, ahol először fedezhették fel a kávé különös aromáját a késői 17. században. Történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy Konstantinápoly nagykövete Gianfrancesco Morosini volt az első aki a kávét egyáltalán megemlítette, majd bemutatta a Serenissima szenátusának 1585-ben. Az első zsák kávét már a velencei kereskedőknek köszönhetjük. Tengerre szálltak, majd a Távol-Keletet és a várost összekötő útvonalon beszállították a babokat.bigstock-coffee-on-table-and-venice-in-69264268-862x603.jpg1600-as évekből származó iratokból kiderült, hogy a kávé akkoriban nagyon drága volt. Inkább értékes gyógyszernek számított. A század végére rendkívül népszerű és keresett cikk lett ezért a szenátus kiadott egy rendeletet, miszerint egyre nagyobb mennyiségű kávét kellett importálni Velence városába.375956_10151434151009017_1614943649_n.jpgElterjedése és népszerűsége magával vonzotta az első kávéházak megjelenését is a San Marco téren. A jelenség megállíthatatlan lesz. További több tucat kávézó nyílik ezután.

Caffe del Doge

A kávé történelmének egyik alappillére Ermenegildo Rizzardini. A kávé imádó uraság pörkölőt nyitott a Rialtó-híd lábánál. A helyiek körében egyre híresebb lett az üzem, rengeteg kávézó és bolt is felkeresi hogy az általa készített különleges aromájú kávéhoz jussanak.  ditta-artigianale-florence-italy-30-740x493.jpg50 éves működése után Sir Rizzardini átadja az üzemet Bernardo Della Meanak 1995-ben. Bernardo ekkor úgy dönt, hogy a megörökölt birodalmat Caffè del Doge-nak (Dózse kávéja) nevezi el. A lelkes személyzetnek köszönhetően mindössze pár év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül a társaság. caffe-del-doge-by-lab4-architects-larissa-greece01.jpg2001-re a termelési igényekhez igazodván a pörkölőüzemet áthelyezték Padova ipari területére. Itt különleges pörkölési rendszerrel működnek, mely a klasszikus (Classico Veneziano) módszerrel konzerválja a kávészemeket. venezia-copy2-750x375.jpgMa az egykori pörkölő üzem helyén (Calle dei Cinque) a Caffè del Doge kávézó található, ahol a kávé szerelmesei a világ minden tájáról megcsodálhatják az általuk készített termékeket. doge-rosso-big.jpgA Caffè del Doge kávézó kultusz hely, meleg és kifinomult légkört kínál, ahol több mint 14 különböző kávét találhatunk a klasszikus keverékek közül, mint például a Doge Rosso 100% Arabica. Ezen kívül számos szezonális különlegességgel is szolgálnak, melyeket érdemes kipróbálni. venice_best_cafes_caffe_del_doge_coffee-622.jpgKedves olvasók! Ha valaki Velencében jár és egy igazi olasz kávéra vágyik, ne hagyja ki azt a helyet, amit bátran nevezhetünk az európai kávé origójának. Irány a Caffe del Doge! Egészségünkre!

Amennyiben még több velencei érdekességre vágytok, látogassatok el a www.caffefrizzo.com oldalra.  Ha pedig a rengeteg Olaszországról szóló könyv mellé szeretnétek isteni olasz kávét is inni, akkor személyesen is nézzetek be hozzájuk!

A homeopátia kezdete Toszkánában

Előre leszögezném, hogy NEM kötelezem el magam egyik gyógymód mellett sem és az olvasókat sem erre buzdítom. Ez a bejegyzés csupán egy érdekesség egy olyan kezdetről, melynek a kiinduló pontja a mai napig megtekinthető. 1.jpgAmikor Francesco Münstermann megnyitotta homeopátiás gyógyszertárát Firenzében, ő volt az első, aki egész Toszkánában alternatív gyógymódot ajánlott a betegeknek. Az első és egyben leghíresebb terméke a tiszta árnika alapú kenőcs volt, melyet azóta is előszeretettel használunk. Münstermann nem csupán a krémekkel, hanem más növény alapú termékekkel is berobbant a piacra. A nagy siker hozamaként 1908-ban üzletét átköltöztette egy különleges fa kirakatú helyiségbe a Piazza Goldonira (azóta is ott található). 1_1.jpg

Érdekesség:

A gyógyszertár eredeti neve Farmacia Anglo-Americana volt. A név utalás arra, hogy elsősorban az akkoriban nagy számban megtalálható angol-amerikaiakat tűzték ki célközönségnek. Ezt a nevet egészen 1935-ig megtartotta és csak ezután lett Farmacia Münstermann a rendszer radikális törvényei miatt.  

Annak ellenére, hogy az 1966-os árvíz során az épület nagyon sok sérülést szenvedett, a belső bútorzatot sikerült teljes mértékben konzerválni. farmacia_muenstermanx1x.jpg

Münstermann mindig ügyelt arra, hogy minden kliensének testre szabott gyógymódot kínáljon. Ezt kiterjesztette a kozmetikai termékeire is. Minden receptet egy könyvbe jegyzetelt és amikor a páciensnek szüksége volt rá, ez alapján ki tudta kevertetni. 2.jpg

A ma arra látogatókat esztétikusan elragadja a gyönyörűen kidolgozott fa berendezés. A látottakon kívül különleges a tudat, hogy a mai napig azokat a termékeket vásárolhatjuk meg, melyet a 18 században ugyanitt lehetett beszerezni. a5c2e7fd9c5027250e945d1d8c57b3d2_1.jpgManapság az egyik legkeresettebb  termékük a mézes mandula krémjük, mely azóta is az eredeti Münstermann recept szerint készül. 

Eljegyzés Velencében

Lehet hogy "kissé" elfogult vagyok, de melyik hölgy ne álmodna arról, hogy megkérik a kezét... A legtöbbünk biztosan eljátszott már a gondolattal. Pontosan megvan a fejében az álom helyszín, az idő és persze azt is végig gondolták már, hogy mit mond a nagy Ő. marriageproposalinvenice.jpgA minap a kezemben forgattam egy velencei érdekességekről szóló könyvet,  (feltételezem, hogy a bejegyzés megjelenése után ez puszta véletlenségből el fog keveredni :-) ) amiben oldalakon keresztül taglalja a szerző a velencei eljegyzés lehetőségét. Igen , betalált. Lánykérés a világ talán legromantikusabb (és számomra legkedvesebb) városában? Naná. Álmodozzunk egy picit!

elopement-in-venice.jpgTermészetesen számos lehetőség adódik a felejthetetlen élmények átélésére már csak a város adottságainak köszönhetően is. Nem Velencéről beszélnénk, ha nem lennének már erre szakosodott cégek, ügynökségek, akik leveszik a terhet a leendő vőlegény válláról. Mind közül a legkülönlegesebbnek mégis a Caffe Floriant találtam. Mint Velence rajongó pontosan tudom, hogy mekkora dolog elfogyasztani egy Latte macchiatot ebben az ikonikus kávézóban, de hogy konkrét lánykérés csomagjaik vannak, azt nem gondoltam volna. 

Miért különleges a Florian?

A kávézót 1720-ban nyitotta Floriano Francesconi. Természetesen a Szent Márk téren találhatjuk a székesegyházzal szemben állva a jobb oldalon az árkádok alatt. reasons-to-travel-to-venice-italy-top-20-things-to-do-caffe-florian_1.jpgAzon kívül, hogy egy közel 300 éves helyről beszélünk, számos érdekessége van. Ez Olaszország első modern kávéháza. Különböző témájú belső termei szó szerint kápráztatják az ember szemét. 0728615.jpgA kezdetektől fogva központi szerepet töltött be Velence társadalmi életében. Számos híres művész találkozási pontja lett. Lord Byron, Goethe, Charles Dickens, Rousseau, Charlie Chaplin csak néhánya azoknak a hírességeknek akik szívesen beültek ide.

ernest_hemingway.jpgErnest Hemingway

Ha még nem lennénk róla meggyőződve hogy tökéletes választás a lánykéréshez, akkor megsúgom, hogy Casanova is itt kereste a hölgyek kegyét (ez volt az első olyan kávézó a városban ahová nők is bemehettek). Uraim, ez kétségtelenül a romantika origója.

Lássuk a lehetőségeket!

A kávézó kész csomagokat ajánl a nagy eseményre.the-gritti-palace-venice-wedding-site-wedding-bouquet-detail-church.jpgA klasszikus lánykérés: Szív alakú tortával, két pohár Florian Proseccoval, személyre szabott csokorral, romantikusan terített asztallal és a Florian zenekarral (melynek hallgatásáért egyébként külön kell fizetni). 250 Euróért vehetik le a lábukról szívük hölgyét. 

Deluxe lánykérés: A csokron, a terítéken és a zenekaron kívül választhatunk a menü vagy a szerelmesek délutáni tea kóstolása között (utóbbihoz pezsgő is jár). 400 Euróért. 

Luxury lánykérés: Ebben az esetben lehetőség van egy egész termet kibérelni a jeles eseményhez. Személyre szabott felszolgálással és kínálattal. Árajánlatot küldenek az előzetes megbeszélés alapján. Gondolhatjuk... Határ a csillagos ég. 

Egyben biztos vagyok, akármelyik csomagot választjuk, egy életre szóló élmény lesz.

2014_best_wedding_photos_venice_como_tuscany_positano_destination_wedding_photographer_1.jpg Természetesen ha annyira megtetszene a velencei romantika, lehetőség van az esküvő teljes lebonyolítására is. Ügynökségek hada várja a házasodni vágyókat. "Csak" fixáljuk le a költség keretet a többit bízzuk a profikra. Mindenre, igen MINDENRE van kivitelező. Egy filmben láttam, hogy még dózsénak is beöltöztetik a vőlegényt ha éppen arra van igény.matrimonio-a-tema-viaggi-a-venezia-01.jpgMielőtt visszatérek a földre azért átgondolom, hogy kirepülni kettesben és összeházasodni a Canal Grande egyik gondolájában, vagy fizetni egy rokonokkal teli lagzit.... 20130504_venice_wedding_photographer_fotografo_matrimonio_venezia_barbara_zanon-481_pp_w768_h512.jpgNa mindegy, visszatérek a földre.

2017.júl.15.
Írta: ITALIAmo 6 komment

Cinque Terre szőlőiben jártam

Valahányszor szóba jön a Cinque Terre, az emberek nagy részének beugrik egy-egy ikonikus tájkép, mely ezt a híresen gyönyörű helyet ábrázolja. Ha járt már ott akkor azért, ha nem, akkor pedig már képről biztosan számtalanszor megcsodálta, még ha nem is tudta hogy ez bizony az öt föld egyike.

cinqe1.jpgMint például Manarola. Rengeteget láttam már fotókon ezt a települést és a hozzá hasonló színvilágú falvakat. Ma már tudom, ez eltéveszthetetlenül a Cinque Terre.

Mi is az a Cinque Terre?

Ahogyan a nevében is benne van ez az öt települést tartalmazó nehezen megközelíthető tengerparti terület. Levanto és Portovenere között helyezkedik el. 17588012110_d4bd8e48a8.jpgTehát sorban: Monterosso al Mare,Vernazza, Corniglia, Manarola, Riomaggiore.  Az öt települést magában foglalja a Cinque Terre Nemzeti Park, melyet 1999-ben hoztak létre eme csodálatos terület értékeinek megóvása érdekében. Ez Olaszország legkisebb nemzeti parkja. A 20. század végére kiépült a modern infrastruktúra és a turisztika is rohamosan felfejlődött ezen a részen. Pontosan ennek köszönhetően ma már az UNESCO Világörökség része.

Ahogyan a képeken is látszik, valóban egy nehezen átjárható, meredek lejtésű partszakaszról van szó. Fürdésre is csak kevés helyen alkalmas a tengerpart. liguria_vendemmia_a_monterosso_al_mare.JPGA lejtőszög mindenekelőtt a hegyek és a tengerpart távolságától függ – ez 600 m és 2,5 km között változik.     2014-ben amikor arra jártam a Monterosso al Mare és Vernazza közti távot túrázva tettük meg. Hozzám hasonló gyenge fizikumú embereknek semmiképpen sem ajánlom. Bár lett volna valaki, aki engem is figyelmeztet, mielőtt elindultam :-) Ahogyan a képen is látszik az egyébként egészen szűk, sziklás út nagyon magasra felvisz minket (háttérben Monterosso al Mare). A másik ami feltűnik a kedves olvasónak, hogy bizony a dolgos emberek művelik a szőlőt  a hegyoldalban. Egészen elképesztő, már már szürreális látvány egy olyan területen ahol közel s távol egy ház sincsen, ott ahol az ember talpa szinte csúszik le a meredek talajról,  a 40 fokban szőlőt gondozó olaszokat látni. Pedig ez bizony egy teljesen normális dolog, ugyanis egész szőlő teraszokat építettek itt ki a 13. század környékén.vigneti-02.jpgEgészen elképesztő látvány. Hihetetlen, hogy egy ilyen területet is termesztésre használnak. Nem csupán hobbi ez, hanem itt termelik meg a Cinque Terre Sciacchetrà száraz fehérborhoz szükségesz szőlőszemeket. Ez a borfajta megkapta a D.O.C. minősítést, mely alapján ezen a néven csak itt termelhető. 4.jpgA különleges domborzati viszonyoknak köszönhetően itt a mai napig minden munka folyamatot kézzel végeznek. Egyetlen egy gépesítés történt, az úgynevezett trenino, vagyis az egysínű vasút. trenino_vigneti.jpgEzt a helyi lakosok építették ki a szőlő szállítása érdekében. Ezezk a két kosaras szerelvények 200 kiló szőlő szállítására alkalmasak a teraszok szintjei között. 5-teere-61.jpgAkár öt év is eltelhet, mire ezekből a tőkékből palackozott borok lesznek. Pontosan ezért, és a nehezített eljárás miatt a Sciacchetrà "uno dei miracoli dell’arte vinicola italiana" , vagyis az egyik csodája az olasz bortermelés művészetének. 2_1.jpgSajnos a megtermelt szőlő mennyisége évről-évre csökken. Bele sem gondol az ember mennyi probléma adódhat ilyen körülmények között. Az egyik ilyen, hogy a megrepedt sziklák, amik a teraszos szerkezetet tartanák, nincsenek megfelelően karban tartva. Nincs rá pénz. A kábelek, melyek a vaddisznók távoltartására szolgálnak, olyan területeket futnak, hogy nagyon figyelmesnek kell lenni, nehogy az ember belesétáljon és (szerencsésebb esetben) sérülést okozzanak. sciacchetra-vini-liguria-cinque-terre1-1.jpgA rengeteg munka és a belefektetett energia a helyiek szerint nem igazán térül meg. Egy hektár területen maximum 90 mázsát lehet kitermelni. 2,5 euróért lehet eladni kilóját (2016 augusztusi adat), ami a legjobb esetben 22. 000 euró bevétel. A növényvédő szerek, műtrágyák, az öntözés és az egysínű használata mintegy 1000 eurós költség. Ez annyit jelent, hogy dacolnak a hideggel a meleggel a nehéz területtel egész évben közel havi 1770 euró bevételért. És az adókat nem is számoltuk. Lehetne vitatkozni, hogy ez valóban kevés-e, de azt gondolom, aki járt arra az pontosan látja mekkora áldozat ez és megérti a helyiek aggodalmát. 658f22f061636283fc036ae1769d60db_xl.jpg

A konklúzió, mint Olaszország esetében oly sokszor: örüljünk amíg van. Becsüljük meg eme bor minden cseppjét, és amikor kibontunk egy palackkal, jusson eszünkbe a szokásosnál is nagyobb belefektetett munka, mert ez  a Cinque Terre lakosok dolgos kezeinek gyümölcse. 

2017.jún.25.
Írta: ITALIAmo 2 komment

Olasz koktélok, melyek soha nem mennek ki a divatból

Mielőtt nekikezdünk a nyári utazásainknak, érdemes szemügyre venni egy-két finomságot, melyeket szinte bárhol kóstolhatunk. 1-550_i-cocktail-tricolore-ld.jpg

SPRITZ

Egyharmad Prosecco , egyharmad likőr (Aperol, Campari, Select), egyharmad szóda

spritz-veneziano.png

A Spritzet az 1800-as években a Habsburg uralom alatt álló Venetoban találták ki. A birodalom katonái, kereskedői, diplomatái és a munkásai számára napi szokásává vált eme isteni nedű fogyasztása. Mivel nem voltak hozzászokva a venetoi borok magas alkohol tartalmához így tolmácsolták a kérésüket a helyi vendéglátókhoz, hogy egy spricc szódát (innen a spritzen) tegyenek bele hogy ne legyen olyan tömény. Így az eredeti Spritz nem más, mint habzó vörös- vagy fehérbor szódával hígítva. Az évek alatt számost változata alakult ki. A hozzávalókat is egészen nagy szabadsággal lehet válogatni manapság. Az erősebb és kevésbé erős likőröket mint például az Aperolt vagy a Bittert hazánkban is előszeretettel használják. Míg jó ha tudjuk, hogy Velencében a Selecttel készült változata a népszerű. 

L'AMERICANO

3 cl Campari, 3cl vörös vermut, szóda

cocktail-americano.jpg

Egy pusztán olasz alapanyagokból álló koktél, melyet a 20. század első éveiben találtak ki. A neve természetesen Amerikára utal, vagyis pontosabban az ivásának a módjára, az életérzésre. Igyunk a sziklák tetején giccs mentes poharakból (akkoriban csak csészékből). Az olaszok a Negroni apjaként is említik, melynek szintén ez az alapja, pusztán Gin kerül még bele. 

NEGRONI

3 cl Campari, 3cl vörös vermut, 3 cl gin

1620-negroni-cocktail-recipe-cocktail-gin-campari-bitter-sweet-vermout-top-cocktails.jpg

Klasszikus keserű alapú aperitivo. 1919-es firenzei megszületését gróf Camillo Negroninak köszönhetjük. A legenda szerint Mr. Negroni  Fosco Scarselli csapost kérte meg arra, hogy az akkor már ismert Americano koktélt kevesebb szódával és egy kis ginnel készítse el neki. Természetesen azóta elterjedt egy olyan változat is melyben a szóda helyet proseccot használnak (Negroni sbagliato). 

PUCCINI

10cl Prosecco, 4cl Mandarin dzsúz

cosi-tabellini-italian-pewter-journal-how-to-make-the-bellini-cocktail-11.jpg

Ezt az egyszerű, de nagyszerű koktélt Renato Haussmann vendéglátónak köszönhetjük. A Cortina d'Ampezzoban dolgozó férfi híres volt arról, hogy szezonális gyümölcsökből készített koktélokat a Hotel Posta vendégeinek. Ez az ital nem más, mint a Bellini téli változata kalábriai mandarinból. Annyira jól sikerült, hogy később a Puccini a ház koktélja lett.

BELLINI

10cl prosecco, 4cl őszibaracklé

1778-5605-mx.jpg

Ezt a méltán híres koktélt Giuseppe Ciprianni, a velencei Harry's bár tulajdonosa, készítette először. 1948-ban Giovanni Bellini számára rendezett egy kiállítást. Erre az alkalomra az volt a kikötés, hogy ennek az italnak őszibarackból kell készülnie, nem pedig a sárgabarack konzerv levéből (mint akkoriban a többi). Így vált ez a koktél csak szezonálisan elérhetővé. Állítólag az amerikai turisták nagyon csalódottak voltak, amikor télen nem ihattak Bellinit. 

MILANO TORINO

4cl Campari, 4cl vermut (Punt&Mes) 

americano_anna_williams_photo.jpg

Ez a koktél az Americano egyik változata. Annak idején az A4-es autópálya megünneplésére találták ki, mely érinti a névben szereplő városokat. Az összetevők Campari Milánóból és Punt&Mes vermut Torinóból. Ez az ital pontosan úgy hozza össze a két várost, ahogyan az autópálya tette 1932-ben.  

Már ránézésre is legszívesebben az ember belekortyolna mindegyikbe. Az olaszok ital terén is az egyszerűségre, jó ízekre és könnyű emészthetőségre törekednek, ahogyan az ételeik esetében is. Azt viszont nem gondoltam, hogy ennyi érdekes történet áll egy-egy recept hátterében. Remélem nektek is tudtam újat mesélni. 

2017.máj.14.
Írta: ITALIAmo 5 komment

Ti amo Portofino!

A napokban megkérdezték tőlem, hogy mit ajánlanék Liguriában megnézésre... Ugye milyen jó kérdés, hogy az ember hogyan ragadja ki a kavargó gondolatok közül az elsőt. Talán az egyik legtöbb emblematikus szépséggel rendelkező régiójáról beszélünk.Hogyan is lehetne választani a Cinque Terre, La Spezia, Sestri Levante, San Fruttusoso vagy éppen Portovenere között? Mégis azt kell mondanom, hogy egy kép beleégett a retinámba. Ez nem más mint Portofino. portofino-wide-harbour-c-freesurf-fotolia2.jpgIgen ez az a kép, amit még az is látott, aki soha életében Olaszországgal nem foglalkozott. Tűnhet akár elcsépeltnek is, mégis aki járt már ott, azt hiszem soha nem felejti el ennek a helynek a varázsát. Ezek a színek, ez az üdeség, a vidámság, amihez élőben az illatok és a kabócák ciripelése is társul, egyszerűen leírhatatlan. Nem csoda, hogy felfedezése óta a mai napig számos művész figyelmét felkeltette ez a község.   portofino.JPG

Érdekességek Portofinoról

  • A rómaik fedezték fel és a Portus Delphini nevet adták neki.  Meggyőződésük volt, hogy ebben a vízben rengeteg delfin él. 
  • Az akkor még kis falut először 986-ban említették meg egy hivatalos iratban. 
  • Története során tartozott a Genovai Köztársaság, a Firenzei Köztársaság és a Szardíniai Királyság fennhatósága alá is.  portofino-panoramic-1920.jpg
  • Egészen a 19. századig Portofinot csak vízen lehetett megközelíteni. Ekkor építették meg azt az utat, ami a mai napig összeköti Santa Margheritaval.  
  • A kikötőben mindig többségben voltak az ott tartózkodó hajósok, a lakossághoz képest. portofino-the-boatmen-1936.jpg
  • Az út elkészülése után 19. század végén kezdtek el jönni az első turisták. Elsősorban az észak-európai arisztokrácia.
  • 1950-re a turizmus kiszorítja a halászatot.
  • A fő bevételi forrás azóta is a turizmusnak és az ott termelő vendéglátóipari egységeknek köszönhető.    

Látnivalók

Ez is tipikusan olyan hely, ahol nincs látnivaló. A látnivaló maga Portofino! Az viszont nagyon. Félretéve a szubjektivitást, akad itt azért pár lehetőség a kirándulásra. 

Van itt opció strandolásra. A víz tökéletesen tiszta, és a színe igen csalogató. content_goboony-blogs-italie-portofino.jpgMi ebben a kis öbölben mártóztunk meg. Van egy pici part része is, van létra, amin bemászhatunk és van napozási lehetőség is kiépített beton részeken. 

A mélység Krisztusa scuba-diving-at-il-cristo-degli-abissi.jpg1954 augusztus 24-én helyezték el 17 méter mélyen az olasz riviéra partjainál. A nyitott karok a békére utalnak. Küldetése, hogy megvédje a halászokat és a búvárokat. 

San Martino templomportofino-chiesa_san_martino1.jpgA katolikus istentisztelet színhelye Portofinoban.

San Giorgio templom chiesa_san_giorgio-portofino.JPGSzintén katolikus templom. Kívülről kevésbé tűnik díszesnek, de a templom előtti térről lenézve láthatjuk az egész öblöt. Ezen a helyen készül a legtöbb kép, innen belefér minden apró színes házikó a remekművekbe.

Brown kastély  4d0942db0d7c6064fe931d5d800ce91e.jpgInnen még különlegesebb kilátás nyílik Portofinora. Ez a múzeum jóval az öböl fölött helyezkedik el. A 15. században tökéletesen alkalmas volt a kikötő védelmére. 

Hírességek Portofinoban

Nem túlzás Olaszország egyik legfelkapottabb helyeként említeni. Mind a szárazföld felől, mind a vízen elárasztják a hírességek ezt a csodás kikötőt.

Van erre bizonyítékunk a múltból is elizabeth_taylor.jpgElizabeth Taylor látogatása 19591953-il_giorno_illustrato-06.jpgGreta Garbo 1953

 A manapság odalátogató celebeket felsorolni is hosszú lenne, így összegyűjtöttem csak a 2016-os év "termését". 

brittany-daniel-in-bikini-on-the-beach-in-portofino-05-07-2016_1.jpgBrittany Danielmichael_catherine_brett_tourists_yzdbrophgx5l.jpgCatherine Zeta-Jones és Michael Douglascher-out-with-her-friends-in-portofino-06-21-2016_6.jpgChersir_elton_john_david_furnish_sightings_portofino_bwew9onrpt0l.jpgElton Johnamal-george-italy-26jul16-07.jpgGeorge Clooneynintchdbpict000266669669.jpgGrigor Dimitrov és Nicole Scherzingerffn_kardkourt_portofino_massimo_090516_52164333-960x1289.jpgKourtney Kardashian
kylie-minogue-at-a-boat-in-portofino-07-13-2015_3.jpgKylie Minogue27055697533_b3f977ab75_h.jpgSteve Harveyvanessa-hudgens-at-a-boat-in-portofino-06-20-2016_10.jpgVanessa Hudgens

Úgy gondolom Portofino elég referenciát gyűjtött. Bármikor tiszta szívből ajánlom bárkinek.  

2017.ápr.08.
Írta: ITALIAmo 9 komment

Hogyan lesz élvezetes Lido di Jesolo?

Jesoloról nagyon megoszlanak a vélemények. Valaki vagy nagyon szereti, vagy egyenesen hallani sem akar róla. Magam is próbálom kerülni a futószalag szerű turizmus-kiszolgálást. Nem szeretek heringként feküdni a strandon a több ezer ember között és küzdeni a napágyakért. Persze még számos aggodalom felmerül a nyaralásnak ezzel a módjával. lido-di-jesolo-5-polaroid.jpg

Jó tudni!

Jesolo az Adriai-tenger északi partján helyezkedik el, Velence megyében. Egyedi módon két központja van: Centro Storico (óváros)  és Lido di Jesolo (a képen látható). Lido di Jesolo (szállodaváros) gyakorlatilag a főutca központú turista paradicsom. A bejegyzés további részében ezt a területet mutatom be. 

Ha továbblépünk a félelmeinken könnyen felfedezhetjük, hogy Jesolo nagyon jó adottságokkal rendelkező hely. Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy autópályán számunkra egészen könnyen elérhető homokos OLASZ tengerpart. De vannak itt más szempontok is. A víz gyönyörű, kellemes hőmérsékletű, lassan mélyülő, a part végig homokos. A tengerparton egyébként tökéletesen ki van építve egy sétálósáv, melyről be lehet kukkantani a szállodák medencéihez, és teljes hosszában végigsétálhatunk a lungomare-n. Akár mezítláb, akár babakocsival, akár kutyákkal, ahogyan csak szeretnénk.  jesolo_lungomare.jpg

Jesolo tökéletes választás ha az ember másra sem vágyik, minthogy pihenjen, napozzon és strandoljon. Lehetőség van  a tengerparton sétálni, futni, romantikus estét tartani, kutyát sétáltatni. Pont, mint az amerikai filmekben.  A Pínea fenyők kellemes árnyékot adva magasodnak az ember fölé, mely szintén tökéletesen adja a mediterrán hangulatot.  rdl94905.jpgHa jókat szeretnénk enni, akkor sem kell csalódnunk. A tengerből kifogott halak, tenger gyümölcsei szinte minden fogásban megtalálhatók, ráadásul prémium minőségben. zuppa-pesce-termolese-986x400.jpgEz csak egy "egyszerű" halleves (zuppa di pesce). Szinte minden étteremben így adják. Természetesen ha valaki nem szereti ezeket a fogásokat, vagy gyerekkel van, a szokásos pizza és tészta kínálat mindenhol megtalálható.  

Mivel szemmel láthatóan a turistáknak épült az a rész, a főutca (ahonnan minden nyílik) tele van éttermekkel, bárokkal, fagyizókkal, boltokkal, a gyerekeknek kis játszóterekkel, van itt minden, ami kell egy igazi kikapcsolódáshoz minden korosztály számára. ut_szallas-421-55486.jpgKépen a Via dei Mille - Via Guiseppe Verdi - Via Ugo Foscolo - Via Silvio Trentin - Via Andrea Bafile - Via Dante Alighieri (főutca teljes hosszban) este 20 órától reggel 6 óráig le van zárva a forgalom elől, így a látogatók sétálóutcaként tudják élvezni.  jesolo_1600x750.jpgTermészetesen este sem áll meg az élet.. Sőt..

Számos szórakozási lehetőség közül választhatunk ha erre járunk:

  • Aqualandia, mely Olaszország legnagyobb víziparkja (80 000 m²), legfőbb látványossága a világ legmagasabb csúszdája (42 m). 
  • Pista Azzurra - 1961-ben megnyitott gokartpálya
  • Golf Club Jesolo - 900 000 m²-es golfpálya
  • NewJesolandia - 50 attrakciós vidámpark.
  • Adventure Golf - minigolfpálya
  • Jolly Roger - galeon típusú vitorláshajó

Már csak egy kérdés maradt: Hogyan élvezhetjük ki ezeket az adottságokat anélkül, hogy küzdenünk kelljen a tömeggel? 

A válasz egészen egyszerű: Jesolo titka, hogy szezonon kívül kell meglátogatni. Persze van amikor ezt nem lehet megoldani, de ha az ember teheti, akkor csak így érdemes menni. Június legelején (az első 2 hétben) a víz már kellően meleg, nincs még felkavarva. A vendéglátó egységek tárt karokkal várják a vendégeket. A helyiek szívesen beszélgetnek, nem kell rohanniuk rögtön a következő asztalhoz. Olyan barátságos és emberi az egész. Ugyanez elmondható a szeptemberről is. Az időjárás tökéletes a fürdésre, de már gyakorlatilag nincsen senki a parton. Valóban élvezetes az egész és minden természeti adottságot nyugalomban fel lehet fedezni. jesolo_spiaggia_con_pontile.jpgA másik nem elhanyagolható szempont ilyenkor, a szálloda foglalása. Erre a szezonon kívüli időszakra azok a szállások is elérhető áron lefoglalhatóak, melyekért a szezon idején egy vagyont elkérnek. Ezek közül szeretnék kettőt ajánlani, amit ebben az időszakban látogattunk meg és különleges élmény volt. 

Hotel Beau Rivage Pineta790600.jpgGyönyörű kerttel rendelkezik, medencés, a személyzet nagyon aranyos és segítőkész. Kutyákat lehet vinni, medence és tengerparti napágyakat is adnak. Tiszta, nagyon jó az elhelyezkedése, a szállodasor elején van, így nincs átjárás a hotel előtt. Fedett benti parkolóval rendelkezik.  

Regent's Hotel 18441152.jpgMár beljebb helyezkedik el, könnyen elérhető a sétáló utca. A tisztaság, a szobák, a környezet kifogástalan. Különlegessége, hogy az étkező a hatodik emeleten van, ahol egy panorámás teraszon  fogyaszthatja el az ember a reggelijét. Innen az egész partot lehet látni, miközben a frissen sütött nutellás palacsintáját fogyasztja a vendég. Különálló zárt parkolóval rendelkezik. 

Lido di Jesolo mindenkit tárt karokkal vár. Ne féljünk már hónapokkal előtte lefoglalni a jó ajánlatokat, mert a legtöbb az érkezés előtt még lemondható. italy-lidodijesolo-beach-730x328_1.jpgSaját tapasztalatból mondom: Ne ítéljük el elsőre, tényleg érdemes így meglátogatni. 

2017.már.19.
Írta: ITALIAmo 2 komment

Intarzia olasz módra

Amikor Sorrentoban jártam, meglepődve láttam, hogy mennyi intarziával foglalkozó műhely van. Hatalmas üzletekben helyezkednek el a bútor intarzia gyönyörű elkészült darabjai. sorrentotables_1.JPG

Megmondom őszintén nem vagyok az a hatalmas kézműves művészet rajongó, de azt gondolom, hogy eme remekművek láttán mindenki megáll egy percre a kirakat előtt. Az ember látja maga előtt azt a rengeteg munkát, amit ebbe belefektettek. Az idő, az anyagok, a fáradtság. Akaratlanul is elgondolkodom azon, hogy ez a sok termék, ami több száz négyzetméteren terül el, vajon összesen mennyi időt vett igénybe hogy kész legyen ? Hetek? Hónapok? Évek? Évtizedek? tarsia-sorrentina.jpg

Nézzük csak ezt a képet! Gondolnánk, hogy fadarabokból van összeillesztve? Mi munka van benne? És ilyenekkel tele van rakva a fal.... Csodálatos!

Miért pont Sorrento?

A sorrentoi intarzia mesterek először a 16. században tűntek fel, amikor nápolyi templomokban építtették a kórus emelvényeit. Ezzel egy időben a nemesi családok is munkát ajánlottak nekik a palotáikban. Gyakorlatilag már ekkor eldőlt, hogy Sorrento lesz az európai intarzia központja. Ezt a címet a 19. századra meg is nyerte. 1820-ban  amikor I Ferenc király felkérte Antonio Damora bútor készítőt, hogy újítsa fel a szekrényeit, kirobbant az intarzia-láz és a családok kis cégeket alapítottak a városban. A máig ismert nagy nevek is ekkor jöttek létre. 1880-ban iskolát is alapítottak ahová már az új technikákat is bevitték. A 20. századra már a turisták is felfedezték ezt a csodálatos tradíciót, ekkor kezdenek el a cégek kisebb, díszesebb tárgyakat is készíteni. 223-1-grande-1-box.jpg 

Hogyan készül? 

Talán a legjobb módja, hogy ezt vizualizáljuk, ha mozaikként képzeljük el, Ahol apró, különböző színű fadarabokat illesztenek egymáshoz. Gyakorlatilag egy fa keretbe beletöltik a színes dizájnt. Előfordul, hogy több száz darabból áll az összeillesztés. Minden darab papíron indul, ahol megrajzolják a mintát. A mai napig a mogyoró fa a leggyakoribb alapanyaga ezeknek a műveknek, de kedvelt a cseresznye, a tölgy, a tuja és a narancs is.  intarsio.jpg

Előfordul hogy egy képhez több tucat fafélét felhasználnak hogy színes legyen. Ezekből kivágják a pici darabokat, majd összeillesztik. A tradíció szerint halenyvvel ragasztják oda. Végezetül olajjal kenik át, hogy ápolják a felületét. E módon egy "egyszerű" asztallap elkészítése több hónapig is eltarthat. dscn1479.JPGheaderimage9.jpg

Bergamo: az elérhető kiruccanás

Utazásaim egyik legnagyobb pozitív csalódása és ezáltal hatalmas élménye Bergamo meglátogatása volt. Első alkalommal hirtelen felindulásból döntöttünk. Elegünk volt a munkából és az itthoni eseményekből. Néztünk egy fapadost, két szempont alapján: olcsó legyen és a célnál tegyen le minket. Ezeknek a kritériumoknak a Ryanair Milano Bergamo járata tökéletesen megfelelt.p1-19-bergamo.jpg

Reggel 6-kor felszálltunk, 8-kor már a kávénkat kortyoltuk a főtéren az ébredező olaszok között. Nem is kellett több a boldogsághoz, de a város még többet adott és csak adott...

Bergamo Városa két részből áll. Citta alta (felső város) és Citta bassa (alsó város). Rövid informálódás után kiderült, hogy Citta alta lesz a mi bázisunk, ott is foglaltuk le egy éjszakára a szállást. A választásunk oka egyszerű, ez a városrész 1561 és 1598 között épült. A középkori jellegét ma is tökéletesen őrzi, nem is kell más egy igazi olasz élményhez. mura_venete_igbergamo.jpg

A felső részt a mai napig egy városfal veszi körül. Egy délutáni sétához a legkiválóbb helyszín, a kilátás sem hanyagolható, alattunk egész Bergamo alsó városa. A négy városkapu ma is gyakorlatilag teljes pompájában áll. bergamo-alta-porta-san-giacomo.jpg

Bejegyzésemben inkább Citta alta látnivalóiról és gasztronómiai élményeiről beszélnék, mert ha az ember csak kiruccan érdemes ezt a részt teljesen bejárni, itt minden megtalálható, amire egy turista vágyhat. b3ce999eaeff0a55a7ec8a6f3543aa51.jpg

Ahogy leszállunk a reptérről induló buszról, érdemes leszállni a "funicolare" megállónál és ezzel a fogaskerekűvel megközelíteni a felső várost. Egy egészen más dimenzióba repít minket, előre vetítve a városka csodás elhelyezkedését. Már itt rájön az ember, hogy nagyon nem lőtt mellé ezzel az utazással. 

Látnivalók

A Dóm - Santa Maria Maggiore templom - Colleoni-kápolna - Battistero (keresztelő kápolna) 48996041.jpg

Kívülről is lenyűgöző látványt nyújtanak, de a belsejére is azt mondhatjuk, hogy sok nagyváros szent helye nem rendelkezik ilyen patinás építészeti megoldásokkal. interno_basilica_santa_maria_maggiore.jpg

Torre del Gombito: Régi lakótorony, 52 méteres magasságba invitálja a látogatókat, nyugalom, van lift :-)bergamo_torre_del_gombito_800.jpg

Palazzo Nuovo: A 17. században Palladio tanítványa építette. Sokáig a városi hatóság színhelye volt, jelenleg 500 000 kötetes könyvtár látható benne. 02.jpg

Palazzo Vecchio: A 12. századi eredetének köszönhetően Olaszország egyik legrégebbi városházépülete. palazzo-della-ragione-cosa-visitare-bergamo.jpg

Talán a képekből is kiderül, hogy itt nincsenek nagy távolságok, minden egyben van. Az egész város bejárható egy nagy (pár órás) sétával. Pontosan ezért is ideális rövid látogatáshoz. Ha esetleg úgy döntünk, hogy nem szeretnénk műemlékeket nézegetni, csak átvenni a "feelinget", pihenni és jókat enni és inni, akkor is jó helyen járunk.  chk6ki5cxdl5fyvioejlkq-article.jpg

Indíthatjuk a napunkat a helyiek kedvencében a Caffe del Tasso-ban. A cappuccino és a latte macchiato is isteni. il-fornaio_1.jpg

Mindenképp érdemes ellátogatni az Il Fornaioba ahol ollóval vágnak nekünk pizzaszeletet minden, tehát minden ízben. A péksüteményeket sem érdemes kihagyni! bimyvopiuaa39xl.jpg

A Bar Florat is imádjuk. A kiszolgálás kissé döcögős, szinte mindig telt ház van, de már csak a  crema di caffe miatt is érdemes várni, nemhogy az isteni tésztákra. A hölgy és a fia szolgálja ki a vendégeket személyesen. 

Az említett helyeken kívül van itt lehetőség mindenre, koktélozni, házi ízeket kipróbálni, polentát vásárolni, friss gyümölcsöt beszerezni, vásárolgatni, friss csapolt söröket inni. Valamint a helyi jellegzetes italokat is lehet kóstolni szinte minden sarkon.  citta-alta-bergamo.jpg

Mennyibe kerül?

Szinte minden hónapban ki lehet fogni úgy fapadost, hogy oda-vissza 10.000, maximum 15.000.- alatt megússzuk. Szállásból nyilván rengeteg opció van voltunk mi már szállodában és bed and breakfastban is. Mindkettővel meg voltunk elégedve fejenként 10.000.-ből ennek is ki kell jönnie egy éjszakára. A busz a reptérről 23 percet ígér a fogaskerekűig 1,30 euróért (75 percen belül még a fogaskerekűre is érvényes). Más kiadás nem jön szóba természetesen az étkezéseken kívül, de feltételezem ezt itthon is megtennénk.  Azt gondolom ár-érték arányban nagyon jó választás, az átlag számára könnyen elérhető összegből két nap csodás olasz élményt kapunk. Semmiben nem kell hiányt szenvednünk a nagyvárosokhoz képest... Vagyis... Egy dologgal itt nem fogunk találkozni: A turista áradattal.