Valahányszor szóba jön a Cinque Terre, az emberek nagy részének beugrik egy-egy ikonikus tájkép, mely ezt a híresen gyönyörű helyet ábrázolja. Ha járt már ott akkor azért, ha nem, akkor pedig már képről biztosan számtalanszor megcsodálta, még ha nem is tudta hogy ez bizony az öt föld egyike.

Mint például Manarola. Rengeteget láttam már fotókon ezt a települést és a hozzá hasonló színvilágú falvakat. Ma már tudom, ez eltéveszthetetlenül a Cinque Terre.

Ahogyan a képeken is látszik, valóban egy nehezen átjárható, meredek lejtésű partszakaszról van szó. Fürdésre is csak kevés helyen alkalmas a tengerpart. A lejtőszög mindenekelőtt a hegyek és a tengerpart távolságától függ – ez 600 m és 2,5 km között változik.     2014-ben amikor arra jártam a Monterosso al Mare és Vernazza közti távot túrázva tettük meg. Hozzám hasonló gyenge fizikumú embereknek semmiképpen sem ajánlom. Bár lett volna valaki, aki engem is figyelmeztet, mielőtt elindultam :-) Ahogyan a képen is látszik az egyébként egészen szűk, sziklás út nagyon magasra felvisz minket (háttérben Monterosso al Mare). A másik ami feltűnik a kedves olvasónak, hogy bizony a dolgos emberek művelik a szőlőt  a hegyoldalban. Egészen elképesztő, már már szürreális látvány egy olyan területen ahol közel s távol egy ház sincsen, ott ahol az ember talpa szinte csúszik le a meredek talajról,  a 40 fokban szőlőt gondozó olaszokat látni. Pedig ez bizony egy teljesen normális dolog, ugyanis egész szőlő teraszokat építettek itt ki a 13. század környékén.

Egészen elképesztő látvány. Hihetetlen, hogy egy ilyen területet is termesztésre használnak. Nem csupán hobbi ez, hanem itt termelik meg a Cinque Terre Sciacchetrà száraz fehérborhoz szükségesz szőlőszemeket. Ez a borfajta megkapta a D.O.C. minősítést, mely alapján ezen a néven csak itt termelhető. A különleges domborzati viszonyoknak köszönhetően itt a mai napig minden munka folyamatot kézzel végeznek. Egyetlen egy gépesítés történt, az úgynevezett trenino, vagyis az egysínű vasút. Ezt a helyi lakosok építették ki a szőlő szállítása érdekében. Ezezk a két kosaras szerelvények 200 kiló szőlő szállítására alkalmasak a teraszok szintjei között. Akár öt év is eltelhet, mire ezekből a tőkékből palackozott borok lesznek. Pontosan ezért, és a nehezített eljárás miatt a Sciacchetrà "uno dei miracoli dell’arte vinicola italiana" , vagyis az egyik csodája az olasz bortermelés művészetének. Sajnos a megtermelt szőlő mennyisége évről-évre csökken. Bele sem gondol az ember mennyi probléma adódhat ilyen körülmények között. Az egyik ilyen, hogy a megrepedt sziklák, amik a teraszos szerkezetet tartanák, nincsenek megfelelően karban tartva. Nincs rá pénz. A kábelek, melyek a vaddisznók távoltartására szolgálnak, olyan területeket futnak, hogy nagyon figyelmesnek kell lenni, nehogy az ember belesétáljon és (szerencsésebb esetben) sérülést okozzanak. A rengeteg munka és a belefektetett energia a helyiek szerint nem igazán térül meg. Egy hektár területen maximum 90 mázsát lehet kitermelni. 2,5 euróért lehet eladni kilóját (2016 augusztusi adat), ami a legjobb esetben 22. 000 euró bevétel. A növényvédő szerek, műtrágyák, az öntözés és az egysínű használata mintegy 1000 eurós költség. Ez annyit jelent, hogy dacolnak a hideggel a meleggel a nehéz területtel egész évben közel havi 1770 euró bevételért. És az adókat nem is számoltuk. Lehetne vitatkozni, hogy ez valóban kevés-e, de azt gondolom, aki járt arra az pontosan látja mekkora áldozat ez és megérti a helyiek aggodalmát.

A konklúzió, mint Olaszország esetében oly sokszor: örüljünk amíg van. Becsüljük meg eme bor minden cseppjét, és amikor kibontunk egy palackkal, jusson eszünkbe a szokásosnál is nagyobb belefektetett munka, mert ez  a Cinque Terre lakosok dolgos kezeinek gyümölcse.