Capri, a celeb paradicsom I. (régi idők)

Egy külföldi lapban olvastam, hogy Caprin a legmagasabb a négyzetméterenkénti hírességek száma az egész világon. Rögtön rá is kerestem, és megnyugtattam magam, hogy persze hiszen az egész sziget mindössze 9 négyzetkilométer. Aztán ezen a nyáron hajóra szálltunk és betekintést kaptunk többek között a híres villák világába. Azt kell mondanom, ez a kijelentés nem volt hiábavaló. Valóban megdöbbentő, hogy a legpatinásabb házakban a világ minden tájáról érkezett sztárok laknak. Dacára annak, hogy a sziget tele van turistával és a közlekedés illetve a mindennapok nem egyszerűek, szerves részei lettek a helyiek életének.  

Capri szigetének idegenforgalma 1826-ban kezdődött, amikor híre járt a Kék-barlang (Grotta Azzurra) szépségének. Később a kor híres szerzői írásaikkal népszerűsítették a szigetet. 

3635c03c2d0ea70a7bf77eed319cc35f.jpg

Ennek köszönhetően már akkor rengeteg híres ember választotta a szigetet lakhelyének. Csodálatos dolog, hogy közel 200 év elteltével a mai napig tisztában vannak a helyiek és az odalátogatók (leginkább a fanatikusok), hogy az akkori jelentős emberek melyik villát birtokolták és mennyit köszönhet nekik a sziget.

Nem túlzok, ha azt állítom, Axel Munthe az egyik tökéletesebb példája ennek. A svéd orvos villája a San Michele a mai napig látogatható és talán a sziget egyik legkülönlegesebb helye. Rajta kívül számos híres értelmiségi osztozott ezen a csodás helyen, akikről talán eddig tudomásunk sem volt.

8_d_20140919153626.jpg

Friedrich Alfred Krupp a ThyssenKrupp acélipari birodalom atyja is egy jelentős birtokon tengette botrányos hétköznapjait.

7f7ea1b132493e662ccc2264a3cd39ad.jpg

Norman Douglas angol író is szerelembe esett a szigettel, annyira, hogy még az ott élők szokásait is papírra vetette.  

Thomas Mann német író lánya, Monika Mann 1953-ban érkezett a szigetre. Megvásárolta a Villa Monacone-t és összekötötte az életét egy helyi halásszal.

Edwin Cerio olasz író, mérnök, építész, később Capri polgármestere is nagyon nagy szerepet játszott a sziget mai arculatának kialakulásában. Számos villa az ő fantáziájának köszönheti a különleges kinézetét.

Jacques d'Adelsward Fersen talán az egyik legfurcsább lakója volt a szigetnek akkoriban. A francia költő a botrányok elől menekült oda. Több villát is birtokolt, végül a Villa Lysisben talált magára. Több mint 20 itt töltött év után kokain túladagolásban halt meg. 

Számos fontos embernek van helye Capri történelmében, akik szellemi termékükkel gazdagították a szigetet. Emlékükre szobrot emeltek, vagy helyet kaptak a sziget temetőjében: Camille Du Locle (francia szövegíró), Karl Wilhelm Diefenbach (német festő), Compton Mackenzie (skót író), Amedeo Maiuri (művészettörténeti régész), Curzio Malaparte (politikai újságíró). 

A felsorolást még nagyon sokáig folytathatnám, de szeretném megmutatni azokat a csodás képeket, amiket az akkori "átmenő" hírességekről készítettek, akik az ott élő barátaikat jöttek meglátogatni.

110409570-340cc1c6-bbf2-4fe5-99f6-ebd706b9730d.jpg

 Maria Callas 1959
ggretirement010.jpg

Greta Garbo
13.JPG

Gábor Zsazsa 1958

giancarlo-giammetti-with-valentino-and-jacqueline-kennedy-onassis-in-capri-in-1971.jpg

Jacqueline Onassis 1972 

dcac5700641c9d4301a296c2955353ac.jpg

Jean Paul Belmondo (Sophia Loren mellett)

9599bf556ae003df4395574240ac13cb.jpg

Természetesen az elmaradhatatlan Sophia Loren. 

Sophia Lorenről a bejegyzés második részében többet fogok írni, illetve mutatni. Fel sem merül a kérdés, hogy van-e az egyik leghíresebb olasz színésznőnek villája az álmok szigetén... A folytatásban számos mai híresség otthona mellet az övét is megmutatom a kedves olvasóknak.