Különleges kórház Róma szívében

Római látogatásunk során feltűnt a Tevere partján egy sziget. roma-isola-tiberina.jpgBizonyára nagyon sokan látták már, viszont velem egyetemben kevesen jöttek rá, hogy mire szolgálnak ezek a különös stílusú épületek rajta. 

Pár szóban a Tiberis-szigetről

Nevét a Tiberis folyóról kapta (mai Tevere). Kr. előtt 291-ben találkoznak először a nevével, amikor megépül rajta  a görög Aszklépiosz temploma. Később az egész szigetet hajó alakban körbe falazták. Mérete meglehetősen kicsi,  270 méter hosszúságú, és legszélesebb pontján 67 méter.  A középkorban sűrűn lakott területnek számított. 1000-ben pedig felépült rajta Szent Bertalan temploma. A kórházat csak a 16. században kezdték el létrehozni. bdv-ephemere-1-1030x687.jpgÍgy közelíthetjük meg.

A Fatebenefratelli kórház 

Nem csupán a különleges  elhelyezkedése miatt érdekes, hanem a története és működése is megér egy pár sort.

Már az ezres években is nagy igény mutatkozott a gyengélkedő szegény emberek ellátására. Akkoriban ezt a feladatot a Bencés nővérek vállalták magukra. Az évek során sem csökkent az ellátásra szorulók száma. Ennek következtében a menedékházból szépen lassan kialakult a modern kórházak elődje. storia_02.jpg Akkoriban egész egyszerűen csak "egészséggyárnak" hívták a hasonló helyeket. Immáron szakképzett orvosok, sebészek és ápolók közreműködésével.

A Fatebenefratelli tekintetében az első név, akit ki lehet emelni, a portugál származású Juan Ciudad, akit később Giovanni di Dio (Szent János) néven avattak szentté. Ő nem más, mint a Fatebenefratelli rend megalapozója. Élete (melyet a gyógyításra áldozott) és a betegekhez való való hozzáállása, minden időben példa értékű és követendő a gyülekezet számára.san-gioanni-di-dio0018_1.jpg Az 1580-as évek környékén a gyülekezet két tagja a szigeten kezdte el munkásságát, a humanitárius elvek szemléletében, mely később eme rend fő jellemzője lett. A kezdeti lépések után további 15 tag telepedett le a Tiberisen. Ők az akkori korhoz képest forradalmi innovációkat vezetek be annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudják a betegeket gyógyítani. A 17. század a nagy járványok időszaka volt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kórház elszigetelt pozíciója tökéletes menedéket nyújtott a beteg menekülteknek. A testvérek később specializálódtak a járványok kezelésére. f976d2f6-2b6a-4548-bba9-c3b7b4363410.jpgA század végére a kórház megerősödik és túléli a francia dominancia időszakát is a testvérek hatalmas tiszteletének köszönhetően. 1832-ben újabb csapás sújtja Rómát, mely nem más, minta kolera. A szakszerű ellátás következtében a fertőzöttek fele túléli a betegséget. Ekkor az Egészségügyi Bizottság is elismeri a Fatebenefratelli munkáját.tevere13.JPGEnnek ellenére 1878-ban az állam elkezdi kivonni a kórházakat a vallásos rendek irányítása alól. Így a felépített struktúrát elveszíti a gyülekezet. Ekkor hanyatlásnak indul a kórház élete, és a rendet cselekvésre készteti. Igyekezetük nem hiába való, 1892-ben újra a Fatebenefratelli uralja a szigetet, visszaállítva a régi rendszert. ospedale-slide.jpgA fejlődésnek már semmi nem állhatott útjába. Folyamatosan modernizálták a komplexumot. Bővítették a műtőket, a járóbeteg ellátást, a laboratóriumot valamint újszülött osztályt is létrehoztak. 1922-ben további bővítések keretén belül szemészetet és radioszkópiát létesítettek elsőként Rómában. ortopedia.jpgA kórház magas felszereltségi szinttel mai is tárt karokkal várja a gyógyulni vágyókat.